Élet, erő, egészség

Ugye ismerjük a kissé cinikus mondást: “ami jó, az vagy erkölcstelen vagy egészségtelen”. Azt gondolom, a szex üdítő kivétel… A szex (és a szerelem) ugyanis az egyik leghatékonyabb és a legtermészetesebb “orvosság” a testi- és lelki stressz (feszültség, szorongás, stb.) feloldására, kezelésére.
Az Angol Nemzeti Egészségügyi Szolgálat jelentése szerint pl. – a szex jótékony egészségügyi hatásaira tekintettel – javasolt a szex gyakorlása. Valami hasonlóra buzdít “A csók” című versében Kiss József: “Allah lényét ne fürkészd, csak imádd! S a csókot gyakorold, ne magyarázd”.

Jótékony hatások

Különböző vizsgálati jelentések egybehangzóan állítják, amit némi józan ésszel és tapasztalattal enélkül is sokan tudunk, hogy a – rendszeres, jó, (kölcsönösen) kielégítő – szex segít megőrizni egészségünket. Igaz, a másik oldalról közelítve pedig akkor jó a szex, ha testileg-lelkileg egészségesek vagyunk.
A jó fizikai állapot, a rendszeres testmozgás, a kipihentség (jó alvás, relaxálás stb.) a vérkeringés, illetőleg a hormonháztartás javításán keresztül növeli a libidót (szexuális étvágyat), és az orgazmusra való fogékonyságot is. Ugyanakkor a megfelelő lelkiállapot, önmagunk és a partner (no meg a szex) elfogadása, a nemi szerep biztonsága, a megfelelő beállítottság, a nyitottság, az életigenlés szintén “királyi út” a kölcsönösen kielégítő, jó szexhez.

A szexuálisan aktív emberek ritkábban betegszenek meg, a szexuális gyönyör stimulálja, erősíti az immunrendszert. Sőt barátságosabbak, hosszabb ideig élnek és több örömöt találnak az életben. A szexuális öröm (részben az endorfin, oxytocin felszabadulásán keresztül) oldja a stresszt és csökkenti a vérnyomást.

Ilyenkor ellazul a szervezetünk, a fokozott vérkeringéssel, izzadással, stb. kiürülnek testünkből a sejtek öregedéséért és egyes betegségért felelős méreganyagok. A szex meglehetősen örömteli „kardioedzés” is, mintegy mellékesen formában tartja a testünket, megmozgatja az izmokat, zsírt éget, javítja a keringést, stb.

A nők esetében a gyakori szex a menstruációs ciklust is szabályozza. A menstruációs időszakok szabályozottsága a termékenységre is jó hatással van, akárcsak az orgazmus. Sőt, a problémamentes terhesség kései stádiumában folytatott örömteli szexuális élet megakadályozza a koraszülést. Mindemellett a szex fájdalomcsillapító is. Ami pedig a lelki hatásokat illeti, úgy nyugtat meg és lazít el, hogy közben elégedettséggel, energiával tölt fel, élvezettel élhetjük meg hogy egymással egybeolvadó nők illetve férfiak vagyunk.

A jó szex „karban tart”

Az idő jóval kevésbé látszik meg azokon, akik harmonikus, a szexet sem nélkülöző párkapcsolatban élnek, mint a magányos, érzékiség nélkül élő embereken. A kielégítő és viszonylag gyakori szexuális élet (heti két-három összebújás) nemcsak a bőr rugalmasságára gyakorol kedvező hatást, de a lelki-, szellemi egészségre is. Életszeretet, vitalitás, megőrzött intellektus, nagyobb kreativitás és mobilitás jellemzi az ilyen „örök ifjakat”. (Nemritkán 7-10 évvel is fiatalabbaknak látszanak a valós koruknál.)

Ugyanakkor a halálozási mutatók is lényegesen jobbak azoknál a férfiaknál és nőknél, akik rendszeres szexuális életet élnek. Vagyis nemcsak jobban néznek ki, de években mérhetően hosszabb ideig is élnek azok, akik nem „szoknak le” a szexről már fiatalon. Persze, nemcsak a kielégítő szex, hanem a nagyobb fizikai és érzelmi biztonság is jótékony hatással van. Így a stabil, harmonikus, jó minőségű párkapcsolatban élők ritkábban kapnak szívinfarktust, kevésbé fenyegeti őket keringési zavar, vagy magas vérnyomás mint a magányosakat. A jó partner társasága, a beszélgetések, közös programok, de akár még a viták is frissítik a szellemet, megőrzik a szellemi képességeket.

A szex egyéb előnyös „mellékhatásai” pedig ismertek: kellemes, és (többnyire) ingyenes. Olyan sok mindenről ezt nem mondhatjuk el. A szex révén tehát meg lehet spórolni az orvosi- és patikai költségek egy részét. Ráadásul sem orvos, sem patikus nem kell hozzá. Hacsak a kedvesünk nem e foglalkozások valamelyikét űzi… De, persze ne ezért gyakoroljuk! ♥

Hogyha pedig homokszem kerül a gépezetbe, érdemes minél hamarabb rendbe tenni akár a párkapcsolatról, társkeresésről, akár a szexről van szó. Megéri.

+36 30 188 8077
dr. Rusznák Tamás