Jól működő párkapcsolatban könnyű – együtt – ünnepelni. A jókedvű, közös készülődés, az egymásra figyelés, a kedves ajándékozás, a nyugalom, a kialakult szokások, a meghitt befelé fordulás erősíti az intimitást, táplálja az összhangot. Azonban az év során gyűlő, kezeletlen, meg nem oldott párkapcsolati / családi konfliktusok esetében Karácsony előtt-, alatt- és után bármikor robbanhat a felgyülemlett feszültség.
A hamu alatt izzó vagy már eszkalálódó párkapcsolati válságok különösen érzékenyen reagálnak az adventi időszakra és “szeretet ünnepévé” kikiáltott Karácsonyra, az ünnephez kapcsolódó, a békével és a boldogsággal kapcsolatos, felfűtött várakozásokra. Azok is, akik egész évben alig találkoznak, most 3 napot együtt / egymás mellett töltenek. Az utcákon is jól látni, hogy ki az, akinek már a Karácsony gondolatára is görcsbe ugrik a gyomra.
“Nem véletlen, hogy ilyenkor és nagyjából egész januárban mi is afféle ügyeletet tartunk (akárcsak a válóperes ügyvédek).”
A karácsonyi “rutin” szerint, mikor sikerült nagyjából rendet rakni, elkészíteni az ünnepi ételeket, megtalálni, összevadászni az ajándékokat, megküzdeni a karácsonyfával, végigjárni a szülőket, nagyszülőket, egyszer csak becsukódik az ajtó, és következik az otthoni ünnepelés. Kicsit sem ritka, hogy ilyenkor az egyetlen emelkedett része az ünnepnek az a néhány rövid perc, amikor a karácsonyfán felkapcsolják a fényeket és mindenki megkapja, kibontja az ajándékait.
Karácsonykor különös erővel jelenik meg a szokások, a hiedelmek, a vágyak és a valóság különbözősége.
“Ami nem (elég jól) működik, amit nem gondoztunk az év döntő részében, az nem fog hirtelen megjavulni az ünnep 3 napjára sem.”
Már csak azért sem, mert az általunk ápolt és gyakorolt szokásoknak köszönhetően ilyenkor nem a béke, hanem jó eséllyel a stressz uralkodik el rajtunk, annak pedig nem a pozitív fajtája . Természetesen a párkapcsolaton is jóval nagyobb a terhelés Karácsonykor. Mást kell csinálni, mellette pedig mélyen gyökerező régi rítusoknak, alig ismert belső elvárásoknak, no meg ki nem mondott, elhanyagolt vágyaknak kellene megfelelni.
Ez pedig – ahogy nagyon sokan keservesen tapasztalják – alig-alig megy. Békés boldog, kellemes ünnep helyett így jön el a veszekedés, a vita, hozzá pedig a harag, a sértettség, a csalódottság, a tehetetlenség és a magány kegyetlenül erős érzése. De hasonlóan gyomorszorító, amikor arra kell rádöbbenni, hogy már nyoma sincs a korábbi szeretetteljes érzelmeknek, kihűlt a kapcsolat. “Ez már nem mehet így tovább” – gondolják sokan.
Azután a többség egyszerűen nem tesz semmit, vagy mert nem mer, vagy mert ezt a rosszat más ismeri és megszokta. Egy újabb évig megy minden a maga útján tovább. (Elvannak vagy nem, csak a legszükségesebbekről beszélnek…, igazán jegelik a kapcsolatot.) Elég sokaknál viszont bevillan, hogy jön az év vége, a számvetés, az önmagunkkal való szembenézés időszaka, majd az újév és az újabb elvárások, pl. hogy “tiszta lappal” kellene átlépni az újévbe.
A berobbanó krízis meg az elmulasztott lépések miatti érzelmek és a párterápiával kapcsolatos tisztázatlan kételyek okán is általában többen vélik megoldásnak, ha egyenesen a válóperes ügyvédhez mennek. Természetesen ez is egyféle megoldás, ha nem is a legjobb. Egy végigvitt párterápia esetén ugyanakkor igen komoly esély van rá, hogy sikerül a problémák megoldásához hozzákezdve, párként működve újraépíteni, stabilizálni a kölcsönösen kielégítő párkapcsolatot, szorosabbá tenni az intimitást. Sőt, egy megkezdett válóperes folyamatban is lehet jótékony szerepe a párterápiának.
A legkevesebb, amit a párkapcsolati tanácsadással nyerni tudnak a párok az az, hogy tisztázódik, megerősödik a döntés, és ha az végül a szakítás, annak során, a(z el)válás alatt és azt követően is lényegesen könnyebb, békésebb lesz a kommunikáció, visszahozható lesz az együttműködés. Ha gyerek vagy gyerekek is vannak, akkor mindenképpen érdemes ezt a lehetőséget kihasználni, együtt döntve arról, hogy adunk-e még esélyt magunknak és egymásnak, közösen dolgozva azon, hogy újra megtaláljuk egymást. Karácsonykor is.
Ezen a mobilszámon hívhatnak:
+36 30 188 8077
dr. Rusznák Tamás