A sors 5 neve:
- séma
- hiedelem,
- kognitív disszonancia,
- komfort
- trauma
Sokan vallják, hogy a sorsunk meg van írva. Valahol, valaki által. És most szólj hozzá, szerintem igazuk van. Bár, mint rendesen, nem egészen ott és nem pontosan úgy, ahogyan gondolják. De mindegy is? Nagyon nem.
Durván meghatározza az életünket és annak minőségét, hogy mit gondolunk a sorsunkról. Ha más írta meg, és ráadásul úgy, hogy „kőbe van vésve”, akkor nekünk annyi. Csak éljük, amit ránk kiszabtak. Ez súlyos, sőt adott esetben rettenetes teher. Na de mi van, ha mi is írhatunk ebbe a sorskönyvbe? Netán még ki is törölhetünk sorokat, vagy akár lapokat is kitéphetünk? Neked melyik változat tetszik?
A kultúránkból mindenesetre az „eleve elrendeltetés” öröksége jön, ezt hordozzuk a zsigereinkben. Azután a személyiségünk, a karakterünk is erősen beleszól abba, hogy többnyire milyen film pereg a belső vetítőnkben. Csillagjegyekbe most nem mennék bele… Persze máskor sem. Nézzük inkább a Sors öt nevét! (Mert nem csak egy neve van…) A következtetéseket pedig le tudjátok vonni.
A Sors 1. neve: Séma
Százával gyűjtjük, raktározzuk és használjuk életünk alakításában a sémákat, leánykori nevükön a „mintákat”. Én csak „szokásoknak” becézem őket. Vannak köztük sztereotípiák, és más nevűek is. Többségük olyan, mint a digitális eszközeinken a háttérben futó programok, a napi működés során észre sem vesszük ezeket. Egy részét mások telepítették, más részüket pedig saját magunk.
Néha titokban, más programokkal együtt települnek. Hasznosak és haszontalanok vegyesen. A működésünkhöz elengedhetetlenek, viszont időnként letiltják vagy akadályozzák más programok futtatását. Van, amit önerőből nem tudunk törölni, van amelyből a törlés után is maradnak vissza részek. Némelyik séma annyira hozzánk nőtt, hogy elválaszthatatlan részünknek érezzük.
A Sors 2. neve: Hiedelem
A Hiedelemnek is sokféle becézése van, hívhatjuk pl. Meggyőződésnek vagy Igazságnak is. Nevezzük bárminek, a hit az, ami a létalapja. Nem kell sem tény, sem valóság, vagy bizonyíték, elég ha meg vagyunk győződve, hogy amit gondolunk, vagy érzünk, az egyszerűen úgy van. Innentől minek is bizonyítani?! A mi hitünk maga a bizonyosság.
Minél bizonytalanabbul érezzük magunkat a világban, annál nagyobb szükségünk van a megkérdőjelezhetetlen igazságokra. Nem is engedjük megkérdőjelezni. „Csak egy igazság van!” – vágjuk bele büszkén a világ szemébe, és akár vért is ontanánk saját igazunkért, persze, ha lehet, akkor inkább nem a sajátunkat. A virtuális világ sokat segít ebben, mert – még – lehet virtuálisan is vért ontani.
A Sors 3. neve: Kognitív disszonancia
Ahhoz, hogy kielégítően tudjuk működni, fontos, hogy védeni tudjuk magunkat a támadásoktól, sérülésektől. Nem csak a testünket, hanem a szellemünket, a lelkünket is. Ehhez jó néhány védelmi rendszer biztosít eszközöket. Az egyik ilyen eszköz a kognitív disszonancia, amely hű házőrzőként jelez, ha valaki vagy valami botor módon megkérdőjelezné sémáinkat vagy hiedelmeinket.
Az ilyenkor feltámadó kellemetlen érzés rögtön figyelmeztet, behatolási kísérlet, támadás történt, védjük meg amink van! Ne engedjünk holmi új, szokatlan, idegen gondolatoknak, érzéseknek! Szüntessük meg a kellemetlen kognitív disszonanciát, hallgattassuk el az ugatást, állítsuk vissza a rendet! A rendetlenség egyébként is veszélyes…
A Sors 4. neve: Komfort
A Komfort, leánykori nevén a Biztonság az egyik legalapvetőbb létszükségletünk. A komfort védelem, zavartalanság, rend és átláthatóság. Ami azon belül van, az ismert, kiszámítható, belátható. Tudjuk, hogy mi történhet azon belül. Ezért is lépünk ki olyan nehezen a komfortzónán túlra.
Gyakorlatilag nincs ember, aki nem félne. Márpedig a legtöbben utálunk félni. Az unaloműzésül meghívott borzongás más lapra tartozik. De a komfortzónánkon belül nem kell félni. Ott az ismert rossz is elviselhető, mert már ismerjük, megszoktuk, a mienk. Ja, hogy a még ismeretlen jótól, örömtől, spontaneitástól, vagyis rengeteg lehetséges pozitív élménytől is „megvéd”? Valamit valamiért… Vagy nem?
A Sors 5. neve: Trauma
„Ami nem öl meg, az megerősít.” Ja persze. Vagy ellenkezőleg! Igen, ha tökéletesen, nyom nélkül gyógyult a sérülés, akkor minden OK. No de mennyi sérülésünk gyógyul így? Ha nem látjuk a nyomát, akkor minden tökéletes? Mert amit nem látunk, az nincs is? A belső, lelki sérüléseink – bár vannak – nem láthatók. Ezért, meg másért általában nem is gyógyítjuk azokat. Gyógyulnak vagy sem, ahogy tudnak.
Csakhogy, épp úgy, mint egy rosszul gyógyult törés, fájnak, ha mozdulunk, ha nem mozdulunk, de még az időjárás-változástól is. Akadályoznak, befolyásolnak, ráadásul, mivel láthatatlanok, nem is értjük, hogy mi történik ilyenkor. Mert nem értjük, igyekszünk megmagyarázni. Hiedelmeket alkotunk, amelyek megnyugtatnak és biztonságot adnak, és sémákat és komfortzónákat alakítunk ki, hogy ne (ne nekünk) fájjon.
„Közben úgy érezzük, hogy nem ezt érdemeltük, nem a saját életünket éljük.”
Ha igazán a saját életét szeretné élni, szólítsa meg a Sorsát, ismerje meg a nevek mögötti történeteket, és ha úgy látja jónak, írjon hozzájuk kedve szerint!
Ha kéri, akár a saját Sorskönyve értő olvasásában, akár az átírásában tudunk segíteni. Ebben önismereti csoportjaink is segítenek.
+36 30 188 8077 dr. Rusznák Tamás
Az életvezetési coachingról itt olvashat bővebben.