Szingli kérdés A-tól Z-ig
Akár Nagy-Britanniát, Franciaországot, Hollandiát, akár Magyarországot vizsgáljuk, mindegyikben gyorsan és – úgy tűnik – megállíthatatlanul növekszik az egyszemélyes háztartások száma és aránya. Pedig a gyermekükkel élő nők, férfiak, vagy a szociális otthonokban élő idős emberek nem is tartoznak bele a szingli kategóriába.
A legfőbb okok a lakosság elöregedése, a várható élettartam kitolódása, a felbomló házasságok, illetve élettársi kapcsolatok számának növekedése. Az egyedül élők aránya főként a 65 év feletti nők csoportjában növekszik, de az élettartam kitolódása miatt az idős férfiak is mind nagyobb számban maradnak egyedül. Ma már a 15 év feletti népesség közel fele az egyedülállók közé tartozik. Nagy a különbség ugyanakkor a nemek arányában, nagyjából kétszer annyi nő van egyedül, mint férfi (jelentős részben a férfiak magasabb halandósága miatt).
Egyre csökken a szoros párkapcsolatban élők tábora, és növekszik a házasságon kívüli kapcsolatok aránya, ami a kapcsolatok egyszerűbb felbontásához vezet. Az ilyen kapcsolatok megszűnése után többnyire a férfiak lesznek egyedülállók, mert a kapcsolatból született gyerekek többnyire az anyával maradnak. A fiatal egyedülállók számában a kutatók nem jeleznek előre nagy növekedést, igaz, a fiatalok közül már jelenleg is majd minden harmadik, egyes országokban minden második egyedül él.
Aki a húszas éveinek első felében nem „kel el”, nagy valószínűséggel évekig egyedül marad. Noha, a társadalmi szabály és elvárás még mindig a párban vagy a családban élés, de ennyi egyedülálló mellett óhatatlanul változik a társadalom hozzáállása is. Persze, ebben vannak jól érzékelhető különbségek az egyes ország csoportok között. Mindenesetre jellemző az is, hogy az egyedülállók jobban és tudatosabban felvállalják ezt az életformát, összetartanak, különféle szerveződéseket hoznak létre, és így eredményesebben adnak hangot vágyaiknak, igényeiknek.
Egyre kevésbé zárják ki, hogy egyedül élve is lehet boldognak lenni.
A szingli, mint piac
A szolgáltatóipar is mindinkább felismeri az önálló piacot, és célzott kínálattal igyekszik megszólítani az egyedülállókat. Persze, igyekeznek az önálló életvitelhez pozitív szemléletet is sugallni, és a szabadság, függetlenség, igényesség képzetét társítani az egyedülléthez. A felmérések szerint az egyedülállók – nem meglepő módon – többnyire kisebb lakásban laknak, viszont nem sajnálják a pénzt annak berendezésére.
A főzésre általában kevesebb időt és energiát fordítanak, így szívesen vásárolnak konyhakész ételeket, és az interneten vásárlók között is többségben vannak. Ugyanakkor családban élőkhöz képest többet utaznak, és többet hajlandók költeni szabadidejük színvonalas eltöltésére.
Jó-e szinglinek lenni?
A szingli szinte azt és akkor tesz, amit és amikor csak akar. (Már persze, ha nem számítjuk a munkát, szülőket, házinénit, elromló bojlert, stb.) Mindenesetre otthon nem kell senkinek beszámolnia és megfelelnie. Van ideje magával foglalkozni. Nem kell megküzdeni a távirányítóért, nem kell más zokniját mosni.
Mind a közvélemény, mind a társadalomtudomány illetőleg a politika jól körülhatárolt sztereotípiákat aggat a szinglire úgy Európában, mint az Egyesült Államokban. Ilyen sztereotípiák pl., hogy a szingli munkamániás, önző, bulizós, és egyáltalán nem akar párkapcsolatban élni. Azonban a fenti vélekedések egyáltalán nem helytállóak, legfeljebb, az egyedül élők kisebb hányadára igazak.
Mégis, mit érdemes tudni a szinglikről?
Azt mindenképpen, hogy hiába élnek egyedül, a szinglik túlnyomó hányada tartós párkapcsolatra vágyik, ha nem is feltétlenül házasságra. Magyarországon alig 10% azoknak az egyedül élőknek az aránya, akik soha sem éltek párkapcsolatban. A túlnyomó többség szívesebben őrizné viszonylagos függetlenségét egy szorosabb párkapcsolaton belül. A legtöbb egyedülálló tehát párkapcsolatot akar, azonban – úgy tűnik – nem tudja, vagy nem akarja azt kialakítani, megőrizni, fenntartani.
Az okok sokfélék, de vannak egyértelmű „kristályosodási” pontok. Pl. kevesebb a férfi…
A párkapcsolatra vágyók között leginkább azok maradnak mégis egyedül, akik önismereti-, önértékelési problémával, netán valamilyen személyiségzavarral küzdenek. Netán túl magasak az elvárásaik, vagy akikben erős a csalódástól, sérüléstől való félelem. Az egyedül töltött évek, a sikertelen kísérletek pedig egyrészt megszokottá teszik az egyedüllétet, másrészt gyakran tovább rongálják az önbizalmat, rontva a párkeresés, az új kapcsolat kialakításának esélyeit.
Az sem ritka, hogy az életkorral drasztikusan nőnek az igények is. Az ilyen helyzetből azután nehéz kikecmeregni. Pedig a valóságban – a felmérések szerint – kevés az, ami helytálló a szingli életet változatosabbnak, színesebbnek tartó vélekedésekből.
További hátrányok
Az egyedülállók éppen hogy kevesebbet, sőt esetenként soha sem járnak moziba, színházba, kevesebbet sportolnak, sőt még fodrászhoz, kozmetikushoz is kevesebbet járnak, mint a párkapcsolatban élők. Talán, mert ha lenne is mikor, lenne miből, de nincs kivel… Mert bizony az egyedül élőkre könnyen rátalál a magányosság is.
Persze, szívszorító magányt át lehet élni egy rossz párkapcsolatban, de akár egy munkahelyen is. Az sem mindegy, hogy hol szingli valaki. Más egyedülállónak lenni egy kis faluban és más egy nagyvárosban, más Budapesten, más Berlinben vagy éppen New Yorkban. Utóbbiban él a világon a legtöbb egyedülálló ember!
A társadalom, a környezet hozzáállása nagymértékben befolyásolja, hogy milyen gyakran és milyen mélyen válik az egyedüllétből magány. Nálunk ma még a lenézés, sajnálkozás jellemzőbb, mint a segítség, az elfogadás. Pedig az egyedüllét sokkal elviselhetőbb, sőt kifejezetten élhető, ha a rokonok, barátok, ismerősök szeretete, odafigyelése, támogatása jelen van.
A magány feloldása
No és persze, minden nap új esélyek nyílhatnak. Akár az ismerkedésre is… Mint az adatok mutatják, az ismerkedés ma sokkal több embert érint, mint korábban. Több az egyedülálló ember, a kapcsolatok, házasságok nagyarányú felbomlása, és persze az elhalálozások következtében többször is keressük az igazit.
Az egyedül állók meglehetősen nagy hányada nemcsak várakozik, hanem igenis keres.
Meglehetősen optimistán, bátran, kifelé fordulva és nyitottan. Felvállalva a találkozást egy másikkal, megadva az esélyt egy barátság, vagy egy kapcsolat kialakulására. Két igazán nehéz pont van ebben, a kezdés és az újrakezdés.
A kezdéshez be kell vallani az egyedüllétet, netán a magányt önmagunknak és a külvilágnak, az újrakezdéshez pedig túl kell tennünk magunkat a korábbi sikertelenségen, rossz tapasztalaton, sérülésen. Egyik sem könnyű, de mindkettő lehetséges.
Tanácsadás:
+36 30 188 8077
dr. Rusznák Tamás