Mi az orgazmus? 

Az orgazmus a nemi öröm-, (szexuális izgalom-, kéjérzet-, gyönyör) – közösülés, petting vagy önkielégítés útján – elérhető csúcsa, (a kielégülés tetőfoka, elélvezés, beteljesülés). Biológiai értelemben az orgazmus a szex célja. De emellett nagyon sok más is. A szexuális vágy beteljesülése, a szex része, csúcspontja, jutalma. A szervezet életének ünnepi pillanata. A testi szerelem által kiváltott összetett érzések és érzelmek rendkívül erőteljes, robbanásszerű megnyilvánulása.

“Test-, lélek,- és szellem csúcsélménye. Feszültség és magány feloldódása, beteljesülés, kielégülés, összeolvadás, eggyé válás, melyet a feloldódás, ellazulás erőteljes érzése követ.”

Az orgazmus kétségtelenül az egyik legjobb dolog a világon. Nagyon fontos része a szexnek. Fergetegesen jó érzés! Szenzációs személyes és egyedi élményét szavakban visszaadni nem kisebb feladat, mint a szerelemről írni.

Amikor ebben segítségül hívom a tudományt is, azzal a mély meggyőződéssel teszem, hogy az orgazmus annyival több és más a biokémia, a lélektan és más szaktudományok által részleteiben és részeiben leírt jelenségeknél, mint a szerelem. Annyival több, mint amennyivel az ember több az őt alkotó fehérjék összességénél.

Persze, azt is mondhatnánk, hogy minek kell mindent megmagyarázni. Valahol ez is igaz. Mégis, itt viszonylag hosszan és részletesen írok majd az orgazmusról. Miért?

“Azért, mert sokan egy életen keresztül kimaradnak ebből az élményből.”

Sajátos módon a legtöbben alig tudnak róla valamit. Beszélünk, beszélnek róla, de vagy keveset, vagy túl sokat. Rengeteg tévképzet, babona, butaság forog róla közszájon. Társadalmunk, környezetünk, no meg életvezetésünk pedig legalább annyit, ha nem többet árt és gátol, mint amennyit segít az elérésében.

 

Nagyon sok minden halmozódik fel ebben az életfunkcióban, amelyek a szervezet sok pontján, a test-lélek-szellem közös területén történnek. Párhuzamos folyamatok, ugrásszerű változások, rendkívüli dinamika jellemzik! Talán éppen ezek magyarázzák nagyszerűségének titkát.

Az orgazmus egyeseknél csupán bizsergés, de vannak olyanok is, akinek az egész testük belerázkódik az érzésbe. Az orgazmus, noha legerőteljesebben a nemi szervekben, azok környékén jelentkezik, de közel sem korlátozódik ezekre. Ráadásul az orgazmusunkban is csak hasonlítunk, ám erőteljesen különbözünk is.

“Mind testileg, mind lelkileg mást jelent az orgazmus a nőnek, mint a férfinak.”

Noha testi-lelki lefolyása a két nemnél hasonló, mégis nagyon más.

Ezt az eltérést jól festi le a keleti filozófia. “Az asszony olyan mint a víz, lassan forr fel, és lassan hűl ki. A férfi akár a tűz, hamar lángra lobban és hamar kialszik.”

A két nem közötti normális szexuális különbségek miatt a férfinak átlagosan kb. 3 percre van szüksége a csúcsig, míg a nőnek legalább 13 perc kell. Ezért is van az, hogy a nőknek csupán 20-30 százaléka éli meg a kielégülést az aktus alatt. A férfiak orgazmusa ugyanakkor viszonylag egyszerű, látható, jellemzően (ha nem is feltétlenül) magömlés kíséri, a női élvezet azonban nehezen megfigyelhető, erősségét és minőségét tekintve széles skálán mozgó jelenség.

Az orgazmus biztos létrejöttének szempontjából tehát egyértelműen a férfiak vannak előnyösebb helyzetben, mivel ők szinte minden alkalommal eljutnak a csúcsra. Legtöbbször inkább az okoz problémát, hogy a magömlés túl korai. A nők orgazmusa ugyanakkor – ha sikerül eljutni odáig – hosszabb ideig tart és erőteljesebb, sokszínűbb.

De két orgazmus még ugyanannál a férfinél vagy nőnél is számottevően különbözik egymástól. A szexuális élvezetet csúcspontját, az a bizonyos, sokszor megálmodott, vágyott, egekbe repítő, felejthetetlen kéjt ugyanis az egymáshoz rendkívül összetetten kapcsolódó test és lélek közösen adják ajándékba.

Ezért sok mindennek kell összejönnie ahhoz, (két ember igazi testi-, lelki, szellemi egymásra találásának) hogy valóban fergeteges, „egekbe repítő” orgazmusban legyen részünk. Meg azután – és ez nagyon fontos – a csúcsponton érzett gyönyör csak része és nem is az egyetlen nagyszerű része a szexnek.

Mi az orgazmus célja?

Az ember szexualitása nemcsak abban különbözik a főemlősökétől, hogy az embernőstény elrejti fogékony periódusait, és minden hónapban van ilyen szakasza. Különbséget jelent az is, hogy az emberi aktus hosszú, örömteli esemény. Nem is lennénk emberek, ha nem kezdenénk azon gondolkodni, hogy mi a célja ezeknek a különbségeknek. Úgy tűnik, hogy – noha a testi folyamatok szintjén – hasonló a nő és a férfi orgazmusa, nemcsak a lefolyása különbözik a két nemnél, de a biológiai célja is.

Az állatvilágban egyes fajok azon hím tagjai, amelyek gyakrabban közösülnek (így az orgazmussal a faj fenntartása mellett saját énképüket, helyzetüket is erősítik), minden más területen is sikeresebbek, mint azok, amelyek csak fekszenek és szunyókálnak. Ez érvényes az emberre is. Csak az a férfi magabiztos, akinek az életében kellő helye van a szexnek. Csak az időtöltésért kevés férfi vállalná a ceremóniát körülvevő rengeteg erőfeszítést. De a természet jól elrendezte a dolgot: a szorgalmas “magvetés” jutalma az orgazmus.

A fogamzás megtörténtéhez azonban nem kell a nő orgazmusa. Akkor mi az orgazmus célja a nőknél? Egy korai vélekedés szerint az orgazmus hatására a nő az aktus után fekve marad, ami meggátolja, hogy a sperma elfolyjon, segítve ezzel a megtermékenyítést. Mások az orgazmus célját a nők lelki kötődésének kialakításában, bizalmuk, alkalmazkodóképességük erősítésében gondolták felfedezni, mondván, hogy ezek az utódgondozásban is fontosak. Igen, de az önkielégítés vagy az azonos neműek szerelme szintén orgazmust idézhet elő.

Mégis, eredeti (biológiai) feladata valószínűleg a megfelelő apa kiválasztása és vele a teherbe esés megkönnyítése volt.

“Erre utal az a tapasztalat is, hogy a nők által vonzónak tartott férfival való aktus során többször következik be orgazmus.”

A férfi külseje is élményt nyújt a partnernőknek. A kevésbé jó külsejű férfiak partnerei ritkábban számoltak be orgazmusról. (Igaz a kutatók azt is megállapították, hogy a jóképű férfiak érzelmileg lényegesen kevesebbet fektetnek egy partnerkapcsolatba, mint kevésbé jó külsejű társaik.) Az újabb kutatások azt mutatják, hogy az anyaméhben az orgazmus alatt a nyomás jelentősen csökken, és az így keletkezett vákuum a spermiumokat valósággal beszippantja, s ez része a megtermékenyítésnek.

A nő orgazmusa után a méhnyak lefelé hajlik, ezáltal a sperma könnyebben jut a méhbe, mint akkor, ha a nő nem jut el a csúcsra. Ugyanakkor a női orgazmus során a sorozatos izom-összehúzódások segítik a spermiumok haladását és a hüvelyben való visszatartását. De persze sok még a megválaszolatlan kérdés.

Végül is mindegy, tekintsük a lét egyik jutalmának. Ami tény, hogy az orgazmus segítségével nők és férfiak intenzívebben osztozhatnak egymás örömérzésében. Ha rövid időre, is, de eggyé válhatnak, összhangba kerülhetnek, messzebbre és magasabbra juttathatják egymást, mintha külön-külön indulnának.

Ráadásul, ha nem korlátozzuk figyelmünket a puszta biológiai célszerűségre, kiderül, hogy az orgazmus hozzájárul a testi-lelki egészség emgőrzéséhez. Tudományos vizsgálatok és népi megfigyelések egyaránt igazolják, hogy egyebek mellett jó hatással van az immunrendszer és a keringési rendszer állapotára, fényt ad a bőrnek és az egész test tónusát javítja.

Mindemellett az orgazmus a lélekre is nagyon előnyösen hat. Mivel az agynak abban a részében keletkezik, amely az érzelmeket befolyásolja, csökkenti a feszültséget, jó érzéssel tölt el, relaxál, ezért ellenszere pl. az álmatlanságnak. Sok nő tudja igazolni, hogy az orgazmus oldja a menstruációs görcsöket és a fejfájást is. De természetesen ennél jóval összetettebb módon hat a lélekre.

“A férfiasság vagy a nőiesség megélése, a szexuális vágy beteljesítése, a partnerünknek való örömszerzés képessége simogatóan hat az önérzetünkre, és segít, hogy úgy érezzük: helyünkön vagyunk a világban.” 

A szexuális öröm több, mint az orgazmus

Mindemellett feltehető a kérdés: van-, lehet a szexnek más célja, lényege mint az orgazmus? Van az orgazmuson kívül más is, ami a szex örömét, az élmény javát adja? Lehet-e „sikeres” a szex orgazmus nélkül?

Miért érdekes mindez? Azért, mert a nyugati kultúra egyértelmű orgazmus-centrikussága mellett a keleti kultúra több évezred óta másként gondolkodik a szerelmeskedésről. De azért is el lehet gondolkodni a válaszon, mert az emberi társadalom nagyobb felét adó nők többsége csak ritkábban vagy éppenséggel soha sem éli át az orgazmust.

“Test és lélek találkozása, kielégülése, összeolvadása, az intimitás, az izgalom és a megnyugvás átélése épp úgy történhet az „elvárt” formákon kívül is, mint a szokásosnak tekintett módokon.”

A szex öröme minden alkalommal és minden emberben más és más lehet. Életünk során hány alkalommal is szerelmeskedünk azért, hogy utódokat nemzzünk? (Amikor is elengedhetetlen legalább a férfi orgazmusa, magömlése?) És a többi alkalom? Azokban élvezzük a test nyújtotta ezerféle örömöt, a mozdulatok az érintések, csókok, simogatások szépségeit és gyönyöreit. Élvezzük a szerelmi játékot a maga hangulatáért, öröméért, az egyesülés szépségéért, két ember intim közelségéért, a másik emberben való feloldódásért.

Engedjük meg magunknak a testek nyújtotta örömteli élvezetek és a játék felfedezését! Ha orgazmussal úgy! Ha orgazmus nélkül, akkor úgy! Hiszen mindez orgazmus nélküli lecsendesüléssel, meghitt összebújással is kellemes, teljes és kielégítő élményt nyújthat. Igaz, a férfi „én” többnyire nehezen viseli, ha a nőt nem tudja eljuttatni a csúcsra.

Pedig – állítólag(?!) (és ez itt a kérdés helye…) – nagyon sok nőknek a becézés, gyengédség, figyelem, csók, simogatás sokszor fontosabb, és többet jelent, mint az orgazmus.

Ha ezek megvannak, a nő orgazmus nélkül is csodálatos élményként élheti át az együttlétet. Ráadásul mindkét fél számára felszabadító lehet, ha nem kell minden együttlét alkalmával orgazmusra törekedni („feladatot teljesíteni”).! Persze, mindezekkel együtt, ha egy szexuálisan izgató helyzetben lévő férfi azt mondja, hogy az ő számára nem fontos a kielégülés, az lehet hogy nagyon udvarias, de egészen biztosan hazudik. Mert a gének, ösztönök, minták és tapasztalások dolgoznak…

Orgazmuszavar, merevedési zavar, korai magömlés és más szexuális problémák esetén kérjen szakszerű segítséget!

+36 20 438 4667  Dr. Dóczi Rita szexuálterapeuta