Mi a kognitív viselkedésterápia (röviden: kognitív terápia)?
A kognitív terápia lényegét nagyon találóan példázza Philip Kendall története:
“Amint reggel munkába indultam, három másik személy is ugyanakkor indult el. Véletlenül ugyanaz a dolog történt mindannyiunkkal: kilépve az ajtón, balszerencsésen kutyapiszokba léptünk.
Az első személy hajlott a depresszióra, a reagálása tipikus volt: ‘Kész csőd vagyok. Sikeres szoktam lenni, de most már az ilyen egyszerű dolog is, mint kilépni a házamból, kész katasztrófa. Nincs értelme folytatni; ilyen lesz az egész napom.’ És letörten visszafekszik az ágyba.
A másodiknak ugyanebben a kellemetlen élményben van része. A válasza ennek ellenére teljesen eltérő. Ő szorongásra volt hajlamos, s a következőképpen reagált: ‘Most mit tegyek? Ha visszamegyek lepucolni magamat, elkésem a munkahelyemről és elvesztem az állásomat. De ha nem megyek vissza, bent azt fogják hinni, hogy nem adok magamra, ennek híre megy, és mindenképpen elvesztem az állásomat.’
Hagyjuk ezt a másodikat most a döntésképtelenség állapotában, és vegyük a harmadikat, aki szintén belelépett a kutyagumiba. Ő könnyen dühbe jövő típus volt, ez a helyzet sem kivétel, mert arra gondol: ‘Kinek a kutyája tette ezt! Hányszor kell még elmondanom a szomszédjaimnak, hogy ne engedjék a kutyájukat pont a házam előtt megállni! Ha megtudom, kié volt, nagy bajban lesz az illető!’
A történet találóan tartalmazza a specifitás elvét, a veszteség gondolatához társult depresszív érzést, a személyes fenyegetettség vagy veszély gondolatát kísérő szorongásérzést, és a düh érzését amiatt, hogy valaki tisztességtelen volt.
De van a történetben egy kognitív terapeuta is!
– aki szintén kilép a lakása ajtaján. (Itt fontos megjegyeznünk, hogy az ilyen kellemetlen eseményektől a szakértelem sem véd meg!) A reagálása mégis teljesen eltér a másik három személyétől. Lenéz a cipőire, szélesen elmosolyodik, a homlokára bök és azt mondja magának, ‘Hát nem szerencse, hogy cipőt húztam ma reggel!’”